Ígéret

Nem akart. Nagyon nem akart. De a lelkiismerete nem hagyta, végül fogta a doboz csokit, az üveg bort és ment.

 Menet közben visszagondolt arra, amikor ide költöztek, ebbe a városba, akkor még az utcában mindösszesen három ház állt az övékével együtt. Földút futott a házak előtt, ki az utca mögötti szőlő földekhez. Csend, nyugalom, béke. Autó is csak hébe-hóba járt erre, félelem nélkül engedhette ki a gyerekeket a házzal szembeni játszótérre.

Hasonló korú fiatalok foglalták el a másik két házat, hasonló korban lévő gyerekeikkel. Nyári estéken összejöttek, voltak nagy sütések, nagy nevetések, borozgatások, világmegváltások. Tavaszi délutánokon tollaslabda partik, csatangolások ki a szőlőföldekre, hosszú séták a kukoricás mellett, vaddisznót, rókát, őzet, szarvast lestek a lemenő nap sugaraiban.

Aztán, ahogy teltek az évek, egyre kevesebb lett a sütés, elmaradtak a csatangolások, valahogy olyan sok munka akadt hirtelen, észre sem vették, hogy elmaradoztak egymás mellől. Eltűntek a szőlő földek is, helyüket elfoglalták az újonnan épült házak, bennük az újonnan érkezett fiatal párok saját gyerekeikkel, saját gondjaikkal. Betonút fut a házak előtt, autók jönnek-mennek rajta, a gyerekek zárt játszótérre szorultak. A szőlők helyén három új utca is nyílt, a valahai városszéle, ma már majdnem a város közepe.

Megállt a ház előtt, még egy picit tanakodott, hogy menjen-e vagy maradjon, aztán győzött a józanész és szépen lassan bekopogott. A szomszédasszony, aki ajtót nyitott alaposan lefogyott, de a haja már kinőtt. A szomszéd, aki most jött haza a kórházból, térdében protézissel, már nem sántít, de még nem is tud olyan könnyedén járni, mint valaha.

Két óra múlva jött el tőlük. Örültek neki! Látta, érezte. És a végén már ő is örült, hogy összeszedte a bátorságát, még a beszélgetést is ott tudták folytatni, ahol valamikor abbahagyták.

Haza fele ballagtában megfogadta, ezután többet megy hozzájuk, s megáll majd beszélgetni velük, ha az utcán összefutnak. Most már nincs más dolga csak betartani, amit megígért.