Szenvedélyek viharában
Olyan rég nem láttam valamirevaló filmet egyik tévé csatornán sem, hogy amikor felbukkant a reklámja egy filmnek majdnem keresztül is néztem rajta. Hogy mégis maradtam az egy villanásnyi kép volt egyik imádott színészemről, Anthony Hopkins-ról, majd egy másik villanás a másik imádottról, Brad Pitt-ről. A cím: Szenvedélyek viharában már előre sejtette, hogy nem egy habkönnyű szerelmi történettel lesz dolgunk. És valóban nem.
A film nem mondható fiatalnak, hiszen már tíz éve, hogy feltűnt a mozikban, de eleddig még nem sikerült megnézni. A történetben William Ludlow (Anthony Hopkins) ezredes, miután megelégelte kormánya – az indiánokkal és a katonákkal való -, bánásmódját, egy távoli, őslakosok lakta vidéken telepszik le. Itt akarja felnevelni három fiát, Alfredot (Aidan Quinn), aki a legidősebb, s csendes, kötelességtudó fiú, pontosan tudja, mit akar. A legfiatalabb Samuel (Henry Thomas), mindenki kedvence, a századforduló idealizmusának megtestesítője. Tristan (Brad Pitt), a középső azonban senkihez sem hasonlítható: vad, öntörvényű lélek, akit az ezredes hű indián segédje nevelt képzett harcossá. A három testvér elválaszthatatlan, de amikor felnőnek, belép életükbe a NŐ és a másik „férfias játék” a HÁBORÚ! A tragédiák, a szenvedélyek és az indulatok más-más útra terelik őket. A háború és a szerelem, a küzdelem és a családi kötelékek hol eltaszítják, hol mágnesként vonzzák a család tagjait: az apát, a fiúkat és a közéjük álló Susannah-t.
Talán jó lenne, ha mindannyian megélhetnénk ekkora szenvedélyt, ha úgy ki tudnánk adni magunkból a fájdalmat, úgy el tudnánk fogadni a sorsunkat, ahogy a film szereplői. De az élet soha nem egy film és soha semmi nem úgy van, ahogy az a filmekben meg van írva. Bár azt a sok fájdalmat, szenvedést a ma embere vajon kibírná-e? Oda merne-e állni bármelyikünk is a szuronyok elé? Neki futnánk-e a szögesdrót kerítésnek, hogy legyőzzük az ágyútüzet, s megöljük azt, aki mellette áll?
Azt hiszem, én erre nem lennék képes. De a film, a történet magával ragadó, s kellenek a hősök, akikre felnézhetünk, s akik helyettünk megélik a mi fájdalmunkat.