BONYODALMAK

A Váci utcai kávéházban, halk zene szólt, idős úr zongorázott. Szinte minden délután ott volt. Úgy egy éve jött először és felajánlotta a tulajnak, hogy egy kis ennivalóért zenélget. Feca a tulaj, jó harmincas, nagydarab, kigyúrt, golyófejű pasi először nem akart kötélnek állni, de az öregember olyan könyörgő szemekkel nézett rá, hogy megsajnálta. Amúgy sem volt ő rossz ember a nézetével ellentétben. A zongora ugyan le volt hangolódva és egy kis tatarozás is ráfért volna, de gondolta majd kiderül, hova lyukad ki az öreg, és ha úgy látja, hogy érdemes, akkor majd megcsináltatja. Nem telt el egy hét és a zongorából Sanci bácsi, aki hivatalosan Olasz Sándor néven lett anyakönyvezve hetvenkét évvel ezelőtt, olyan hangokat csalt elő, hogy Feca kérés nélkül megjavítatta az ócska hangszert. Azóta megnőtt a vendégek száma, és Feca egy idő után nem csak reggelit és ebédet, de némi pénzt is adott Sanci bácsinak, akiről lassan az is kiderült, hogy senkije nincsen. Aznap temette a feleségét, amikor bejött, hogy zongorázna.  A zongora elhallgatott egy pillanatra és Gizella meghallotta a vendégek beszélgetésének halk moraját. Enci a sarok asztalnál ült az ablak mellet. Széles mosollyal integetett.

 - Hello! Itt vagyok! Na végre csakhogy....  Kissé zilált vagy...

- Áh! Ne is mond, Zoli ma reggel elköltözött.

- Püff neki! - nézett rá Enci - de miért is nem lep ez meg engem?

- Jaj, hagyjál már. Elment, hát elment. Már amúgy is tele volt vele a bugyrom - nevette el magát Gizella. És remélte nem hallja ki Enci a nevetéséből a kétségbeesést. Mert bizony kétségbe volt esve, ha nem is mutatta. Negyvenkét éves, és annyira vágyott már egy családra, egy stabil kapcsolatra, férjre, gyerekre... és ez most megint elúszott.

- Egy hosszúkávét kérek és egy mentes vizet - mondta az időközben megérkező pincérfiúnak, akinek majd kiesett a szeme Gizella dekoltázsa láttán.

 - Na, szóval mi történt? - kérdezte Enci.

- Nem tudom - sóhajtotta Gizella. - olyan furákat mondott, egyáltalán nem a szokásos szöveggel jött. Azt mondta - kavargatta a kávéját a nő, - hogy sok vagyok neki. Hogy mindig, mindent magam akarok csinálni, hogy nem lehet mellettem férfi... 

 - Zoli egészséges, fiatal férfi, és te mindent megcsináltál helyette - vágott a szavába Enci - úgy értem mindent, amit egy férfinak kellett volna, mondván, hogy nem szorulsz rá, hogy vagy te olyan erős, mint egy férfi. Persze, hogy elege lett.

Gizella nagy szemeket meresztett Encire - Ilyen lennék? Valóban?

Enci nem szólt csak bólintott.

 - Áh... legyintett Gizella - hagyjuk. Na mond, mi újság?

Enci beszélni kezdett, de Gizella csak fél füllel figyelt rá, közben azon morfondírozott, hogy annyira szeretne végre egy normális pasit az életébe, de vajon tudna-e úgy élni, mint Enci, aki most éppen azt ecseteli, hogy tizennyolc éves lánya mennyit tanul az érettségire, de közben szerelmes egy fiúba, aki viszont másba szerelemes. Aztán jön a férj, aki halálra gürizi magát, ezért esténként csak bezuhan az ágyba és már alszik is. Enci, aki orvosfeleségként nem dolgozik, és már a gyerekek sem igényelnek akkora odafigyelést tőle, így aztán ő csak sápítozik az ágyban, hogy istenem adj egy pasit éjszakára. De persze, ezt csak viccből kívánja, mert még meg talál valósulni és akkor mi lesz? Szereti ő a férjét, de hát még nő is és néha nagyon jó lenne összebújni valakivel. Ezért irigyli is Gizellát, akinek nem kell, senkinek elszámolnia azt csábít el, akit akar. Na persze - gondolta Gizella, ahogy azt Enci képzeli. Ha tudná, szívesen kivetítené egy vászonra Encinek a magányos éveket, az átforgolódott éjszakákat, az egyéjszakás semmire sem jó kalandokat, a magányosan elköltött vasárnapi ebédeket, az egész nyomorúságos szinglilétet. Nyomorúságos? Na, nem! Azt azért nem. Vannak ennek jó oldalai is, többek között az, hogy nem kell senkinek elszámolnia az idejével. Igaz, ez meg azzal jár, hogy csak a négy fal várja otthon. De most itt ez a férfi, hallotta meg hirtelen Enci mondatát, és hát olyan szépen nézett rá, kellemes volt a modora, mosolygott és ő... Ő... végre nőnek érezte magát.

 - Tessék?! - nézett barátnőjére - Te bepasiztál???

-  Még nem. De a legjobb úton vagyok felé. - nevetett Enci.

 - Te meg ne bolondulj! Van egy rendes férjed, két szép gyereked...

 - Igen, van, aki csak a pénzt hajtja. De amúgy mintha nem is lenne... a gyerekek meg már lassan mindketten a saját útjukat járják.

 - És ki ez az alak, aki így megdobogtatta a szíved?

 - Csak egy mosógépszerelő. Juci, a mosógép bemondta az unalmast. Persze Robinak hiába mondtam. Keress drágám egy szerelőt. Ennyi volt a válasz. Nahát, én kerestem. Te! Jött egy olyan pasi... magas, barna hajú, zöld szemű és olyan, de olyan mosolya van, hogy azonnal nedves lett a bugyim.

 Te hülye! - nevette el magát Gizella - Ezt nem mondod komolyan?!

 De - lehelte Enci - halál komolyan mondom. Idejét sem tudom mikor éreztem ezt a fajta bizsergető érzést, azt a fájó vágyat, ami ellepte minden porcikámat.

Gizella elképedve nézet barátnőjére. Ez már kicsit neki is sok volt. Mindig megbeszélték a pasikat, egészen kicsi koruk óta. Gizella végig élte az Attilás, Gáboros, és végül a Robis korszakot. Jókat buliztak együtt, hol négyen, ha éppen Gizellának is volt valakije, hol hárman, de mindig jókedvűen, nagy nevetésekkel, nagy szerelmekkel, és még nagyobb szakításokkal. Voltak jó kis ivászatok, asztaltetején táncolásokkal. Aztán jött Tatai Robi és minden megváltozott. Robi komoly volt, orvosnak készült. Persze eljött velük táncolni, de nála a lazulás csak annyi volt, hogy ivott egy sört, rekedtre üvöltötte magát az éppen kedvenc bandájával és legkésőbb hajnal kettőkor lelépett. Nem is emlékszik már, hogyan keveredett a fiú a társaságba. Egyszer csak ott volt, beszélgetett, táncolgattak, flörtöl a lányokkal, még vele, Gizellával is, aztán kikötött Encinél, aki még az elején nem ment vele haza hajnal kettőkor, hanem velük maradt a buli végéig. Aztán egyszer csak komolyra fordult köztük a dolog és egyre gyakrabban indultak haza együtt. 

 - Meg is mondtad neki? -kérdezte Encit Gizella.

-  Nem kellett. Látta. Érezte.

 - Basszus! Ti csókolóztatok!

Enci lehajtotta a fejét, merően nézett bele az üres kávéspohárba. Gizella hirtelen mindnet megértett. Oda intette a pincérfiút - két konyakot kérünk - mondta. - Jól értem? - nézett Encire - nem csak csókolóztatok...

­-  Nem

-  Basszus Enci! És ha Robi megtudja?

-  Honnan tudná meg?

A pincérnek nem volt ideje letenni a poharakat, Enci vadul lekapta a sajátját, s egy hajtásra kiitta. A pincérfiú kérdőn nézett Gizellára, de az csak megrázta a fejét. Nem kell még egy konyak. Más már nem is hiányzik, mint, hogy még be is rúgjon ez a liba. - Mikor volt ez? Ma?

Enci bólintott. - Mielőtt idejöttem. És képzeld, nem is fürödtem utána...

- Uhhh... - nyögte Gizella.

-  Most mit vagy így megbotránkozva? Csak neked lehet?

 - Ne bomolj Enci! Tudod, hogy nem erről van szó! De neked családod van! Gyerekeid!

 - Na és?! Azért még nem kell lemondanom a szerelemről, sőt a szeretkezésről! Vagy igen? Az csak a szinglik előjoga, hogy több pasi is lehet az életükben?

 - Nem. Természetesen nem csak a szinglik előjoga. De lényegesen könnyebb helyzetben vannak, nem gondolod?

 - De, persze. Csak már annyira elegem van abból, hogy Robi éjjelnappal a kórházban van. Tudod, néha még az is megfordul a fejemben, hogy talán nem is véletlen. Mi van, ha van valakije?

 - Robinak? Soha!

-  És, ha még is?

-  Hallottál valamit, vagy csak magadat akarod megnyugtatni?

-  Nem hallottam semmit.

-  Akkor fejezd be! Még mielőtt nagyon eldurvulnak a dolgok. - hajtotta le Gizella is a konyakot. - És hogyan néz ki ez a... ez a mosógépszerelő?

 - Jól - búgta Enci egy kicsit fiatalabb nálam... kortyolt bele a kávéjába.

 - Fiatalabb? És mégis mennyivel?

 - Nem sokkal... csak... hát nem is tudom... pár évvel...

 - Mennyivel Enci? - nézett barátnőjére Gizella. Még az hiányzik, hogy valami tini fiúval kezdjen ki ez a liba.

 - Hát... kilenc év, kilenc hónap.

 - Szóval tíz év. - mondta Gizella. - Eszednél vagy Enci? Mit szólnak a gyerekek, ha ez kiderül?

 - Mondtam már, hogy nem derül ki. Amúgy szép szál ember, egy kilencven magas, göndör barna haja van, és gyönyörű zöld szeme. Hatvannégy hófehér foga, és nincs pocakja. Gyúrni jár. - mondta Enci némi büszkeséggel a hangjában.

Gizella gondolatban csak legyintett, majd meggörnyed ez a szép szál is egyszer, majd lesz pocakja is, meg ráncai. Aztán a kisördög csak nem hagyta nyugodni

- Legalább jó volt? - kacsintott rá Encire.

- Fenomenális! - nyögte Enci. - És még egyszer muszáj lesz, mert megőrülök érte. Érted Gizus? Megőrülök! És ezt olyan jó kimondani. Gizella értetlenül nézte a barátnőjét. Mintha nem is Enci ülne vele szemben, hanem egy idegen. Egy soha nem látott bolond nő, aki képes egy tíz évvel, fiatalabb pasival viszonyt folytatni.

 - De most rohanok. - pattant fel Enci. - Mindjárt haza érnek a gyerekek. És még tanulnom kell kis Robival. - Csókot dobott Gizellának és már ott sem volt.

Gizella elgondolkodva nézett utána. Értette, hogyne értette volna Encit. De féltette. Tudta, hogy Enci valahol felnéz rá, mert ő olyan dolgokat is megmert tenni, amiket Enci nem. De Gizella mindig úgy érezte ő tudja, hol a határ. Tudja, hogy meddig mehet el, és nem volt biztos benne, hogy ez Encinek is menne. Nem tudta megmagyarázni, hogy mitől van benne ez az érzés, de mindig úgy érezte ő a felelős Enciért is. Sok mindnet eltitkolt barátnője elől, mert attól félt menne utána, s Enci nem olyan erős, mint ő. De most ez a pasi?! Egy mosógépszerelő??? Úristen! Azért Enci képes még meglepetést szerezni. Fizetett és haza indult. Lassan bandukolt az utcán, közben az a járt a fejében, amit Enci mondott. Igen, kell egy pasi, akitől az ember lázba jön, akit várni lehet, akivel nevetni lehet, akivel beszélni lehet és igen, akivel bárhol meg lehet jelenni. És bármennyire is nem akarta, Zoli mosolya jelent meg előtte. Zoli harminckét éves és mérnők, akinek saját számítógépes cége van, egészen pontosan 36%-nyi tulajdonrésze van a cégben, amit két másik barátjával alapították pár éve. Amikor megismerkedett Zolival, a férfi huszonkilenc éves volt. Egy peres ügy kapcsán kerültek kapcsolatba, ahol Zoli szakértőként vett részt, emailket elemzett a védelem részére. Jó igen, ő is fiatalabb, mint Gizella, de csak...

Jézusom! - állt meg hirtelen, Zoli is tíz évvel fiatalabb, mint ő! Most ez jelent valamit? Hogy mind ketten ennyire fiatalabb pasit fogtak ki? Vagy csak a véletlen műve? A magas széles vállú, keskeny csípőjű, kicsit macsós fiatalember, akinek akkor még a nevét sem tudta, azonnal megtetszett Gizellának és azt is látta, hogy ő sem közömbös a fiúnak. De nem akart fiatalabb pasit az életébe, így kerülni kezdte, de az valahogy még is mindig az útjába került. Sokat beszélgettek, sőt moziba is mentek, ott csattant el az első csók... és onnan már nem volt megállás. Jó volt sétálni Zolival, meleg, erős, soha nem izzadó keze volt, egy fejjel volt magasabb Gizellánál, ami tekintve, hogy ő százhetvennyolc centi - pont egy rendes pasi méret. Egyszer volt egy alacsonyabb fiúja, de olyan kényelmetlenül érezte magát vele. Hiába volt rendes, meg aranyos, Gizella utált vele bárhova menni. Pár hónap után dobta is szegényt. Talán még a mai napig sem tudja a fiú, mi volt az ok.

Zoli a széles vállával, világos barna hajával, kék szemével és kreol bőrével maga volt Gizellának a megtestesült PASI! Csupa nagybetűvel. Egy idő után a fiú feladta bérelt lakását, odaköltözött a nőhöz és élték a maguk életét. Eddig. Beugrott az utcában lévő kisboltba, szokás szerint beszélt pár szót az eladólánnyal, aki semmit nem tudván a szakításról, Zoli után érdeklődött. Amikor megtudta, hogy szakítottak Gizella úgy látta megkönnyebbült, és ha tudná, hol keresse még talán el is indulna utána. Egy pillanatra belenyilallt a féltékenység. Az eladólány sokkal fiatalabb volt, mint ő, hibátlan fehér bőre csak úgy ragyogott és igen, igazán bájos mosolya volt, pont olyan, amitől megőrülnek a férfiak. Olyan... sokat ígérő. Gizella gondolatban legyintett, ha Zoli akarta volna, már rég megszerezte volna magának ezt a kis csitrit, hiszen ő is itt vásárolt néha - néha. De nem akarta, ő Gizellát akarta, de most már ez úgyis tökmindegy. Zoli elment.