AZ SK:SZÍNKÖR

Az Alkotónők Kulturális Egyesületen belül működő SK. Színkör - mely nevét onnan kapta, hogy tagjai mindent „eská”, azaz saját kezűleg készítenek el, kezdve a darab megírásától egészen a rendezésig - szép sikereket tudhat magáénak.

Orbán Erika tollából olyan kitűnő darabok születtek, mint A zokni vagy A fületlen tetem. De említhetnénk a Czobor Éva, Orbán Erika közös, sok kis jelenetből álló darabját is, ami A lónak is négy lába van... címet kapta.

Nagyszínpad: Az eltűnt férjek! - kétfelvonásos vígjáték. Korábbi darabjaik közül: A zokni, A fületlen tetem.

Kamaraszínpad: PaSirám, NőMérő, Anyám az álmok nem hazudnak – irodalmi est.

 

Válogasson mindenki kedvére és hívjon bennünket. Örömmel látogatunk el a legkisebb faluba is, hogy nevetést, szórakozást, jó kedvet vigyünk az embereknek!

 

Orbán Erika

erika@alkotonok.hu

Tel: 06 20 255 4966

 

 

Nevetés, szórakozás, kikapcsolódás, gondolkodás, érzelem és értelem. Ez mind együtt, összegyúrva egy remek estében, melyre mindenkit szeretettel várunk.

 

AZ ELTŰNT FÉRJEK

Háromszor három az kilenc. Az már egy egész hárem, nem? Vagy három hárem? Hogy is van ez akkor most?! 

Hogyan kerül három férj Tunéziába? Ha oda indulnak, akkor mit keresnek Lyonban a magyar-portugá focimeccsen? Mi történik közben a feleségekkel? Vajon az ügyvéd kinek csapja a szelet? Mi történik, ha útjára indul egy kávéházi pletyka? 

Sikerül a pincérnőnek elcsábítania az ügyvédet? Ki megy Hawaiira? Mi lesz a közös pénz sorsa?

 

A napjainkban játszódó vígjátékban három férj szökik meg a feleségeik gyötrése elől… Igen ám! Csakhogy a három nő is ezt tervezi… Vajon kinek sikerül eltűnni a másik elől? És a minden lében kanál anyós mennyit tud a szökési kísérletről?

 

A darab két felvonásból áll, egy 10 perces szünettel.

A teljes játékidő: 110 perc

Ára: 100.000 Ft + útiköltség

 

 

Az előadás után igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

CARPE DIEM

 

Amikor a rémálmok nem hagynak nyugodni. Amikor rádöbbensz, hogy ez a nő nem te vagy, amikor szembesülsz azzal, hogy jól felépített életed titkokat rejt. A küzdelem önmagaddal, az élettel, amit most élsz, s a vággyal, hogy a régi életed, újra a tiéd legyen. Amikor a múltból feléd nyúló kezek fojtogatnak, s te félsz megfogni bármelyiket is… Pedig a titok nyitja ott van azokban a kezekben, abban a valahai életben. Amikor izzadtan, csapzottan, dübörgő szívvel ébredsz, s egy pillanatig azt sem tudod, hol vagy…

Akkor jön el az ideje annak, hogy sorsod a kezedbe vedd, s a múltad a jelened legyen.

 

A darab egy felvonásból áll, szünet nélkül.

 

Teljes játékidő 60 perc.

 

Ára: 80.000 Ft + útiköltség.

 

Az előadás utá igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

 

 

ANYÁM, AZ ÁLMOK NEM HAZUDNAK...

Czobor Éva költő, amatőr pasztellfestő, író és Orbán Erika író közös irodalmi estjén előkerül ihlet és barátság, szerelmek és szeretők, maradás és menekülés, remény és lemondás.

Évi versein, festményein és Erika prózáin keresztül ismerhetünk meg két rendkívüli embert. Két olyan nőt, akik nőiességüket, világlátásukat, hitüket, szenvedélyüket teszik bele munkáikba, s akik ezt most nem félnek a világ elé tárni, s megmutatni kik is ők.

Ebben segítséget Siroki Edit és Gelb Miklós zenéje nyújt. Hét novella, hét vers, hét festmény, melyeket összeköt a zene.

 

Az irodalmi est 50 perc, szünet nélkül.

 

Ára: 60.000 Ft + útiköltség.

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség, ahol akár 

 

NőMérő

Jó-e az, ha ugyanolyan ruhát veszünk fel egy vállalati bulin, mint a főnöknőnk? Biztosan el kell-e neki mondani, ha szerelmi bánatunk van? Jó-e az, ha megosztjuk vele, hogy az előző munkahelyen a férfi főnökkel sokkal jobban tudtunk együtt dolgozni? Érdemes-e leszólni a főnöknő vadonatúj piros tűsarkúját? És akkor a kis piros Ferrari kinek az autója?

Nos, ezekre a kérdésekre nem tud választ adni az előadás. Viszont számos hasonló kérdést vet fel az együtt dolgozás nehézségeiről, szépségeiről, öröméről. (Magunk között szólva: inkább nehézségeiről.)

Egyszemélyes vígjáték hetven percben nőkről nőknek és mindenki másnak!

A darab 50 perc, szünet nélkül. Ára: 70.000 Ft + útiköltség. 

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

 

PaSirám

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember nem mindig érti meg a főnöke kéréseit, utasításait?  Miért a mi hibánk, ha a főnök rosszat álmodik? Miért baj, ha őszintén válaszolunk a feltett kérdéseire? Érdemes-e vitába szállni a főnökkel, ha az éppen udvarol? Hibásak vagyunk-e, ha pont a főnök volt barátnőjébe szeretünk bele?

Nos, ezekre a kérdésekre nem tud választ adni az előadás. Viszont számos hasonló kérdést vet fel az együtt dolgozás nehézségeiről, szépségeiről, öröméről. (Magunk között szólva, inkább nehézségeiről.)

Egyszemélyes vígjáték hetven percben férfiakról férfiaknak és mindenki másnak. 

A darab 50 perc, szünet nélkül. Ára: 70.000 Ft + útiköltség. 

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

 

A FÜLETLEN TETEM

Hova tűnt egy bal fül? Mi történt a bankigazgató tojásaival? Akkor most végül is egy, kettő vagy három tetem van? Kadarkáné tényleg nem iszik? De akkor hol a tetem? És hova tűnt a mozdonyvezető?

A krimi vígjáték története egy tetem körül bonyolódik, akinek nincs meg a bal füle. Sok-sok félreértés után, a darab végére kiderül, hogy hova is lett az ominózus fül, és hogy mi is történt a tetemmel.

A darab három jelenetből áll, szünet nélkül 60 perc. Ára: 80.000 Ft + útiköltség. 

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

A ZOKNI

Mekkora felbolydulást okoz, ha egy kis faluban megjelenik maga a miniszterelnök? Mitől fél a párttitkár és hova tűnt a zoknija? Szereti-e a miniszterelnök a halat? Miért iszik vodkát a párttitkár felesége és annak titkárnője? Végül is kinek a vérnyomását kell megmérnie a doktor elvtársnak? És kit üt ki Janó, a boxoló? Mi az az esemény, amelyen a falu apraja s nagyja részt vesz?

Az 1975-ben, a szocializmus fénykorában játszódó darab félreértések sorozatára épül, s egyúttal görbe tükröt tart a néző elé. Természetesen a darab végére kiderül, hogy hova tűnt a zokni s az is, hogy egy ilyen kicsi faluban miért van szükség egy nagy esemény megrendezésére.

 

A darab három jelenetből áll, szünet nélkül 60 perc. Ára: 80.000 Ft + útiköltség. 

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

 

A LÓNAK IS 4 LÁBA VAN!

 

A Lónak is négy lába van címet visleő színpadi est négy jelenetből áll. Ezek a jelenetek az én és Czobor Éva könyveiből adaptálódtak színpadra.

 

Az első jelenet a Carpe Diem c. könyvemből ragad ki egy érdekes részletet. A történet egy fiatal nőről szól, aki egy sámánnak köszönhetően gyermekként kerül a honfoglalás korából ide, a huszonegyedik századba. Úgy tűnik, beilleszkedik ebbe a korba, ámde múltja rendszeresen visszarántja abba a másik valóságba. Egy ilyen jelenetnek lehetnek most önök is a tanúi.

A második jelenet szintén az én könyvemből, a Bonyodalmak című regényemől származik. A történet Gizelláról a negyvenes évei elején járó nőről szól, aki Szamarkandban él és dolgozik. Gizella, aki most tért vissza Magyarországról, ebben a jelenetben szamarkandi barátnőjével beszélget, annak kávéházában. Itt tudja meg, hogy barátnője, Gulnára élete sem mentes a tragédiáktól, miközben az ő élete lassan révbe ér, hiszen azért jött Gulnárához, hogy elmondja neki, élete szerelme érkezik látogatóba.

A harmadik jelenet Czobor Éva Róza öröksége című könyvéből került színpadra. Ez a jelenet visszavisz minket a huszadik század elejére, nagy bátorság kellett ekkor, ahhoz, hogy valaki egyedül nevelje fel a gyermekét. Megismerkedhetünk egy kis falu életével, amikor a munka mellett az egyetlen szórakozása az asszonyoknak az volt, ha kedvükre kipletykálhatták magukat. Most is egy ilyen jelenetnek leszünk szemtanúi, ahol Gizi a munka helyett a szomszédasszony Julival egy általuk vénlánynak titulált nőt pletykálnak ki.

A negyedik jelenet Czobor Éva és Orbán Erika bohózata, melynek címe Tollfosztás. A múlt század elején szokás volt, hogy a falusi asszonyok segítettek egymásnak, például tollat fosztani. Ilyenkor persze igyekeztek mindent megtudni a másikról, és azt tovább is adták… csak hát… mire a történet mindenkihez elért, addigra alaposan meg is változott. Most is ez történik, mert egyikőjük észrevesz valamit, amit aztán alaposan félre is magyaráznak… 

 

A darab négy jelenetből áll, szünet nélkül 20 perc. Ára: 20.000 Ft + útiköltség. 

Az előadás után – igény szerint - közönségtalálkozóra is van lehetőség.

 

 

© 2015 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode