Utazás

Óvatosan körülnézett. Egy levél billent a fejére, ettől kicsit megijedt, de nem adta fel, folytatta az útját. A barna út meredeken ment lefelé, nem is látta a végét. Sok idő telt el, mire elfogyott alóla az út, és végre leért valahova. A felszín, kicsit érdes volt, egyáltalán nem hasonlított a fölhöz. Nem volt itt se fa, se fű, se virág. Hol van? Mi ez a hely? Semmi ismerős nincs itt – gondolta és ment tovább rendületlenül.

Hirtelen valami sárgásbarna tornyosult előtte, fényes és síkos volt a felülete, óvatosan kikerülte. Felnézett rá, de nem látta a végét. – Talán fel kellene másznia rá. De nem érzett hozzá elég bátorságot. Inkább megkerülte. Alig ment valamennyit, amikor megint egy ilyen sárgásbarna izé állta az útját. De már rutinos volt, ezt is megkerülte. Hát ez mi? Valami vékony, élesnek tűnő fém zárta el az útját, se jobbra, se ballra nem volt vége. Túloldalt egy ugyanilyen nagy térséget látott, ahol mintha ugyanilyen érdes felület terpeszkedne. Gondolkodott egy kicsit, vajon érdemes lenne-e elindulni az egyik vége felé? Elnézett jobbra, majd ballra, az éles valami mindkét végénél egy még magasabb valamit látott. Megmászhatatlannak tűntek, így hát visszafordult.

Már régóta csak ment és ment, amikor valami zöld ötlött a szemébe. – Hm – gondolta – ez egészen hasonlít arra, ahol eddig élt. Ott is pont ilyen zöld volt minden. Csak ez a zöld most valahol fent volt, nagyon magasan. Mindegy, ha már idáig eljött, nem adja fel, megy még egy kicsit. Már egészen megbarátkozott az érdes felszínnel, nem esett rajta nehezére a haladás.

Most meg egy se vége, se hossza fehér valami tornyosult előtte, egészen olyan volt, mintha több redőből állna. Hozzáért, jéghideg volt. Jéghideg, fényes és fehér, egy pók ballagott komótosan rajta. Az első élőlény, amit hosszú útja során megpillantott.

Hirtelen zörgés, beszéd hallatszott, gyorsan behúzódott a fehér izé alá. És milyen jól tette. Egy óriási szörny jött dübörgéssel, sziszegéssel, sivítással. Már éppen azon volt, hogy bebújik valahova, amikor a szörny elment. Kimászott a fehér izé alól, hogy visszamenjen a zöldbe, ami az ő otthona, csak tudná, hogy merre is induljon. Hoppá! Repül! De az hogyan lehet? Papír zizegett alatta, ajtó nyílott – úgy ni, te kis csavargó – mondta valaki – neked a kertben a helyed – mondta még az a valaki és letette őt, a megszokott földre, ahol van fű, virág, fa meg bokor.

– Mi volt az? – hallott egy másik hangot.

– Csak egy csiga – mondta az, aki visszahozta ide, a saját világába.

Boldogan bújt be a jól ismert bokor alá. Megjött.